caffe_vergnano_1

10 nov A világ legjobb baristája by Caffé Vergnano

Alapvető kérdések merülnek fel az ember lányában kora reggel, amikor a világ egyik legjobb kávéjának mesterkurzusára készül. Az első és legfontosabb mind közül, ami nem csak a kedvét, de az egész napját meghatározza, és amivel a férfinépet konstans módon az őrületbe kergeti a „Mit vegyek fel?” témakör. Sok-sok év gyakorlati tapasztalata azt mutatja, teljesen felesleges beáldozni a rendezvényt megelőző napokat a tökéletes outfit megálmodására, hiszen történhet bármi: kora reggeli emlékezetkiesés, az időjárás hirtelen és nem várt változása, vagy eggyel több lyuk a neccharisnyán.

Nehezítő körülménynek számít, ha a kávé szerelmeseként két hónapja minden este imákat mormolsz, hogy mire felébredsz, légyszi javuljon meg a kávéfőző, mert a neszkávétól már tényleg herótod van, de a semminél mégiscsak jobb, hiszen legalább annyi energiával ellát, hogy az útvonaltervezőbe bepötyögd a címet, ami a kezdődő Alzheimernek köszönhetően Budapest, Fogalmam Sincs utca, de tutira „E”-vel kezdődik. Elnök vagy Erkel….? Valóban kell az a kávé.

Csodával határos módon – szigorúan a frissen pörkölt kávé illatát követve, viszonylag zökkenőmentesen megérkeztem a korábban e-mailen megadott címre, így minimális félórás késéssel végül sikerült becsapódnom a rendezvényre. A helyszín neve hatalmas betűkkel virított a bejárat felett: Bols Mixer Akadémia. Már jól kezdődött. Kávé a koktélok fellegvárában, maga a mennyei manna! Kíváncsian vártam a folytatást.

Az előadóterembe toppanva igyekeztem észrevétlenül lehuppanni az oldalt elhelyezett puha kanapék egyikén, és bár ilyenkor próbálok kizárólag arra koncentrálni, hogy az odavezető úton lehetőleg ne történjen semmiféle baleset – és helyemet keresve a tomporom se takarja el a kivetítőt egész alakos, széles vásznú Micimackó árnyékomat rávetve az éppen prezentálás alatt álló kiváló arabica és robusta kávészemekre -, mandula vágású szemeim rázoomoltak a friss és meleg pogácsákra. Felnyaláboltam néhányat hashtag férjenbele jogalapon, majd légzésemet és pulzusomat nyugalmi állapotba visszahelyezve körbesasoltam a területen. Pazar volt és egyben kellemes. Mint egy klassz kis belvárosi kávézó. Barátságos atmoszféra, fa asztalok, székek és egyéb ülőalkalmatosságok, itt-ott előbukkanó kincsesdobozok telepakolva Lindt csokigolyóval, és a tér közepén pompázó, minden kávét imádó álma: a hatalmas kávépult. Akár festmény is lehetett volna, annyira szép volt, alatta a címmel: „Vergnano-Szentély – Előtte hadonászó új-zélandi barista trénerrel”.

caffe_vergnano_2

Damian Burgess, a Caffé Vergnano Akadémia vezetője, és az SCAE (Speciality Coffee Association of Europe) hivatalos vezető barista trénere tartotta a délelőtti előadást ékes angol nyelven, és bár való igaz, hogy az ember figyelmét kettő, azaz kettő percig lehet lekötni, ez a fess fiatalember derekán a vagány mixer köténnyel olyan érdekességeket sorakoztatott fel szép egymásutánban, hogy még az is lélegzetvisszafojtva hallgatta, aki esetleg nem beszélte a nyelvet. A hazai Vergnano-csapat mindenre gondolt, így azokra is, akiknek a csodálkozástól nem csak leesett az álluk, de talán elfelejtettek még angolul is, így a prezentáció magyar nyelven jelent meg a kivetítőn, míg Damian angolul – olykor olaszul – dalolta a kávéval kapcsolatos hasznos és szupertitkos információkat. Én, mint laikus kávéfüggő csak ültem ott szoknyában, és hol a magos pogácsát, hol pedig a svájci csokigolyót majszolva párás tekintettel csodáltam.

A rendezvény valójában az idén novemberben Torinoban megrendezésre kerülő Caffè Vergnano Best Barista világbajnokság előszobája – értsd döntője – volt, de mindezen túl átfogó ismereteket nyújtott a Vergnano-család által forgalmazott kávékülönlegességről, magáról a termesztésről, eljárási folyamatokról, a kávé készítésének mechanizmusáról, a felhasznált eszközökről, szenvedélyről, és olyan műhelytitkokról, esszenciális ismeretekről, ami talán a „tananyagon” kívül esik, mégis fontos, hogy a szakma elhivatottjai teljes képet, új ismereteket kapjanak ahhoz, hogy az itt szerzett tudásból, tapasztalatból és a Vergnano-csapat kávé iránti szenvedélyéből csipetnyit cseppentve saját technikájuk kávé folyamába elérjék a pályán kitűzött céljaikat; ki a fejlődést, ki a gyakorlati rutint, ki pedig az itt megfigyelt apró fortélyok bevetésével egy magasabb szintű vendégelégedettséget.

Az első napon megtartott elméleti oktatást workshop követte. Sosem értettem, mi az a workshop, és már a hallatára befeszültem, de ez az én hibám. Általában, amikor egy szeminárium ezen napirendi pontja elérkezik, igyekszem elegánsan a hátsó kijáraton át távozni. Most viszont maradtam, mert egyrészt elmondták, hogy a workshop nem más, mint egy gyakorlati bemutató, ahol nekem, ha nem szeretnék, nem kell csinálnom semmit, és ez azért megvallom, szimpatikussá tette a programot, illetve addigra túl voltunk már az ebéden is, és mint a messiást, úgy vártam, hogy valaki végre főzzön nekem egy igazi habosat szivecskével, tevével, szanszkrit írással, vagy bánom is én, milyen motívummal díszíti fel a lattet, csak adja már! Álltam, vártam, ácsorogtam, aztán egyszer egy kicsit nem figyeltem oda és mi történt? Damian a tréner, kaján vigyorral az arcán derekamra kötött egy frissen mosott-vasalt barista kötényt, beállított a bazi nagy gép elé és közölte: „Most pedig megtanítalak kávét főzni”. Esélyem sem volt megpattanni.

caffe_vergnano_3

Amíg a döntő versenyzői a mellettem hatalmasodó kávéfőzőgépeken serényen gyakoroltak és tökéletesítették technikájukat a másnapi versenyre, én elsőáldozóként figyeltem, milyen egyszerűen, határozott és gyakorlott mozdulatokkal készítik az espressokat, capuccinokat, különböző kávés koktélokat, és a szebbnél-szebb kávéval kevert hab-hattyúkat, aztán szépen eljött az én időm is. Mixer kötény rajtam, kávéfőző előttem, új-zélandi tréner mellettem-mögöttem: minden készen állt ahhoz, hogy eleget tegyek a „Főnök” utasításainak. Kiürítettem, kitörölgettem a fémküblit, ledaráltam a szigorúan meghatározott 7,5 gramm kávét, a darálékot lenyomtam a papírnehezékre hajazó bélyegnyomóval, elméláztam azon, milyen jól mutatna ez otthon a gyülekező sárga csekkek tetején megcsillanó, besütő nap fényében, feltettem a kávét főni, hatalmas buborékokkal telegőzöltem a tejet mint a kisangyal, de végül csak nem sikerült hattyúszárnyán vágtató pandamackót varázsolnom a csodásan fekete Vergnano-logós bögrébe… Újratervezés. Damian nem adta fel, újabb adagokat készítettünk, pedig én nem voltam csalódott, és megelégedtem volna akármelyik pacnis kávém szürcsölgetésével is hatalmas boldogsággal a szívemben, de ő még hitte, hogy van bennem valamiféle mélyen lakozó, csendes megfigyelő latte art művészi hajlam. Aztán a negyedik után ő is rájött, hogy nincs.

Hitem és vallásom, hogy csinálja mindenki azt, amihez ért, mely teóriámat a következő napon a versenyzők bizonyították is. A verseny ezen szakaszában már csak hárman szálltak harcba, hogy a Caffé Vergnano bírái eldönthessék, ki a legjobb e vidéken, aki méltán képviselheti kis hazánkat a hamarosan megrendezésre kerülő világbajnokságon Olaszhonban. Négy különböző versenyszámban történt a megmérettetés: elsőként mindennek az alapját, egy jó espressot kellett készíteni. Ezt követte egy szerencsekerék, melyet különböző latte art motívumokkal díszítettek a kreatívok. Ezt kellett izomból megpörgetniük a versenyzőknek úgy, mint annak idején Klausmann Viktor oldalán Prokopp Dóra permanensen fülig érő mosollyal, csupán annyi különbséggel, hogy itt a nyeremény annak a latte art mintázatú kávénak az elkészítési jogát jelentette, ahol éppen a pöcök megállt. Ráadásul ebből mindjárt kettőt, ügyesen kizárva ezzel a véletlen-faktort. Huncutok ezek a Vergnanos fiúk, rajtuk kellett tartanom a szemem.

A harmadik feladatnál már lazábbra engedték a gyeplőt, és a lelkes ifjak szabadon választott tejeskávét készíthettek, az előzőekhez hasonlóan természetesen ezt is meghatározott időre. Az utolsó és egyben befejező feladat volt a kedvencem: kávés különlegesség, vele pedig az előző napról bevillanó tudás, miszerint a barista a közhiedelemmel ellentétben nem kizárólag a kávék mestere, hanem ő az, aki a pultban kiszolgálja a vendégeket, legyen az kávé, és/vagy egyéb alkoholos, vagy alkoholmentes frissítő. Ennek fényében az elkészítendő ital lehetett alkoholos vagy mentes, hideg vagy meleg, nem volt semmi egyéb megkötés. Kávé legyen benne. Mi pedig kóstoltunk. Mindent. Hideget és meleget, tököset, jegeset, krémeset és szeszeset.

A verseny egy végtelenül kedves és baráti díjátadóval zárult, ahol függetlenül az elért helyezésektől, mindenki nyertesnek érezhette magát. Szakmailag új és hasznos információkkal, rengeteg koffeinnel, és ami talán a legfontosabb, emberileg klassz kapcsolatokkal lettünk gazdagabbak. Igen, még én is, aki csupán külső szemlélője voltam az eseménynek. Jó helyen, jó társaságban, vagány ötletekkel, előre mutató elképzelésekkel, nyitottan egymásra és a világ dolgaira. Mert a kávé összehoz.

caffe_vergnano_4

FACEBOOK: https://www.facebook.com/eatmovesmilee/
INSTAGRAM: https://www.instagram.com/eat_move_smile/

Forrás: Fotó/ Tajty Marci



Watch Dragon ball super

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás