13 dec A KINCSES TÓ TITKA

Utazni, menni, kikapcsolódni, pihenni. Erre vágyunk mind. Kiszakadni a hétköznapok vaskerekéből, mást csinálni mint amit, feltöltődni, relaxálni, jókat enni, mosolyogni és szeretni. Egyszerű vágyak, édes megoldások, a szeretet szálaival átszőve.

„Pakolj babám, megyünk!” –  hangzott az ellentmondást nem tűrő utasítás. A lány csak nézett kérdőn, ezernyi cikázó gondolattal a szemüvege mögül. Kedveli a táskákat, van belőle jó pár a gardrób kiemelt polcain, de hogy miért kell a közepes méretű utazóbőröndöt elővenni a szombati ebédhez, nem értette. Utoljára akkor húzta össze a cipzárt rajta, amikor a meglepetésnek szánt szülinapi hétvégéből vasárnap éjfélkor hazaérve még gyorsan kipakolt, szortírozta a feketéket, színeseket és a fehéret, hogy a másnapi mosásnál már csak fel kelljen ölelni a szerelmes hétvége illatával átázott göncöket. Mesés volt az a néhány nap. Egyszerű és mégis szédülten fékevesztett.

Pali délben telefonált, hogy ő márpedig megérkezett az iroda elé, és addig onnan el nem megy, míg a lány távozási céllal látványosan el nem hagyja az irodát, így tudatva mindenkivel, hogy megkezdte a jól megérdemelt hétvégéjét. A lány alig hitt a fülének, hogy gondolhatja ezt Pali, amikor tudja, hogy a főnöke egy állat, és ott olyan nincs, hogy csak úgy elhagyja valaki az irodát, ráadásul a hatszáz oldalas anyagnak még csak a negyede van lemásolva, nem beszélve a szájából kilógó kihűlt pizzaszélről, amit még a büféből hozott fel neki Edit, mert arra sem volt ideje, hogy leugorjon ebédelni.  A szülinapján… „Jössz már, Angyalkám? Dél felé húznak a kacsák is!” – süvített a telefonból a kedves bariton. Hát, ez a Pali tényleg szarik a törzsidőre…

Sosem kért senkitől semmit, kivéve egyszer egy habos kávét Edittől, amit aztán sütivel hálált meg. Most az egyszer  úgy döntött bátor lesz, és megmondja a főnökének pacekba, hogy mennie kell. Nem keres kifogást. Nem fog hazudni. Odaáll, tökös lány lesz és megmondja. Ha meri… De basszus mégiscsak a szülinapja van, és ha a főnöke nem is aranyhal, egyet csak kívánhat magának! Palin kívül. Megigazította a szoknya korcát, egyenesbe hozta a harisnya hátulján végigfutó csíkot, belefújt a frufrujába és elindult, egyenesen az oroszlán barlangjába. Benyitva az ajtón megtorpant, és hogy mindenki jól értse, határozottan a főnök szemébe nézve közölte: „János, nekem most mennem kell. A kért anyagot Edit összeállítja, és ha Tünde feneke már nem foglalja el a helyet, úgy ma délután négyre az Ön asztalán lesz.” Ezzel megfordult, égő fülekkel és remegő térddel kivonult, menet közben a fogasról lerántotta a kabátját és beugrott az éppen induló liftbe. Az sem érdekelte, ha felfelé megy. Csak reménykedni tudott, hogy hétfőn még lesz hová visszajönnie, és a főnök is úgy gondolja, ezzel most akkor fifty-fifty.

Budapest áthúzva, Nagyfalu elhagyva. Pali sejtelmesen mosolygott, mikor a földtől elemelve magához szorította a lányt, és hatalmas csókot nyomott az arcára, hogy az majd’ behorpadt. Nem mondott ő semmit, csak egy kurta „Boldog szülinapot, Angyalkám!” hagyta el a száját, de az a huncut mosoly a szeme sarkában végig az úton ott maradt. Hiába kérdezte a lány elhagyva a várost, hová lesz a séta, van-e elég benzin az autóban, hólánc kell-e oda, hideg lesz – meleg lesz, hogy van-e náluk fogkefe, hogy meddig maradnak, mit csinálnak, mikor esznek és mit, válasz semmire sem érkezett. Csak a huncutul mosolygó szempár az apró pici szarkalábakkal, csak az utazott a válasz vonatán, ami hol a lány arcán, hol az áttetsző harisnyába bújtatott lábakon kalandozott. Éhes volt már nagyon, és legalább annyira izgatott. Nem, mégsem, sokkal inkább volt éhes, mint izgatott. Mert enni kell, az étel nem játék, és a lány ezen különös viszonyát az étellel Pali jól ismerte. És szerette is. Ezért választotta ezt a helyet. Tökéleteset akart. Nyugalmat, békét, szépet, közelit. Közelit a városhoz, a lányhoz, a kacsákhoz. Nem akart puccosat. Csak olyat, ahol a lány önmaga lehet. Ahol egy tripla leszúrt rittbergerrel elszökken a megfelelés, az elvárás és a bürokrácia pucc-parádéjából, és levetve a százcentis dolgozós topánt mezítláb sétálhat a homokban. Egy helyet, ahol a világ összes kenyérhéja a kacsáké lehet, és a mólót borító csillagos égbolt puha takarója alatt már nem marad más, csak ők és a világ.

„Angyalkám, nem ért el az input?” – rezzent meg a lány ujja a bőrönd cipzárján. Felnézett Palira, de már nem kérdezett. A huncut szemek és a kedves szarkalábak mind-mind egy újabb felejthetetlen hétvége ígéretét rejtették az imádott mosoly mögött.

Szerző: Eat, Move & Smile

Photo by Tessa Rampersad on Unsplash