28 ápr LOGÓKBA ZÁRT SIKER – GIORGIO ARMANI

MI A SIKER TITKA?

Mondhatjuk, hogy az álmok valóra válása. A kérdés csak az, kiben van elég kurázsi megtenni mindazt, amit megálmodott. Hiszen azt mondják, amiről van képünk, ahhoz megvan a képességünk is. Így van ez a divat világában is. Vannak merészek, álmodók, nagyot alkotók. Ők megtették azt, amit a szívük diktált és hatalmasat alkottak, alkotnak a divatvilág buktatókkal teli kifutóira, hogy aztán felkeltve bennünk a vágyakozás érzését, mindent megtegyünk azok birtoklására. És jól is van ez így. Hiszen az ő álmaik a mi vágyaink. De a sikert nem adják olcsón. Mi viszont boldogan megfizetjük az árát. De vajon mibe került nekik mindez? A ma már világhírű divattervezők – mint maga Giorgio Armani -, vajon milyen utat jártak be, hogy már csak nevük említésére is boldog csillogásban pompázik bankkártyánk?

GIORGIO ARMANI TUDJA

„A stílus az egyetlen olyan igazi luxus, amit bárki megengedhet magának, függetlenül attól, hogy mennyi pénze van. Ez olyan dolog, ami velünk született, de tanulható, feltéve, ha megvan hozzá az emberben a kellő intelligencia.”

A jól ismert olasz divattervező híres egyedi, elegáns stílusáról. Mindemellett idejében rájött, hogy ezzel az irányzattal a fashioniszták csak egy bizonyos rétegét tudja kielégíteni, így szélesítette látókörét, majd ezzel együtt az Armani-birodalom termékcsoportjait. Az általa megálmodott ruhák sikerességét kihasználva nyitott az órák, parfümök, hotelek, éttermek és kávézók irányába. És hogy hogyan lett az orvostanhallgató,  majd a milánói La Rinascente ruhaüzletben dolgozó, fotózáshoz kirakatrendezéssel foglalkozó srácnak saját márkás luxus vize, amit a legmenőbb éttermekben és szállodaláncokban szolgálnak fel napjainkban?

Úgy, hogy tanulmányait befejezve szabadúszóként új stílusú ruhákat tervezett, melyeket különböző ruhagyáraknak küldött el, mialatt megalapította saját brandjét, és a Giorgio Armani Corporationt. A férfiak és nők számára tervezett ruhák, fehérneműk, fürdőruhák és kiegészítők újabb lehetőségeket nyitottak, hogy maradva a divattervezés vonalán, különböző stílusokban szélesítse divatpalettáját.

Az Emporio Armani, Armani Jeans és Armani Junior termékek lazább szabásvonala nemcsak szélesebb körben vonzotta be a vásárlókat, de azok az Armani-függők, akik ragaszkodtak a Giorgio Armani eleganciájához, színesíteni tudták gardróbjukat a casual ruhadarabokkal, némileg kedvezőbb áron. Némileg…

Armani nemcsak a divatra nyitott európai közönséget, de a hollywoodi hírességeket is lenyűgözte kreációival. Penelope Cruz, Anne Hathaway és Megan Fox rendre szívesen választják az olasz tervező textilbe öntött álmait, mint ahogy több mint 100 filmben is fellelhetőek az Armani-brand híres darabjai.

Giorgio Armani stílusa a ruhák hordható eleganciája okán több hírességet is maga mellé állított, akiknek reklámarcai a márkával együtt beégtek merevlemezünkbe. Christiano Ronaldo, a Beckham-család, a dj-guru Calvin Harris, és sorolhatnánk még. Teljes szívvel megértjük őket, hiszen mi magunk is szívesen igent mondanánk egy hasonló felkérésre, mert valljuk be! Melyikünk tudna ellenállni egy Armani-darabnak, legyen az bármely gyermeke az olasz divat méltán világhírű  forradalmárának, az immár több mint 80 éves Giorgio Armaninak?

HA OLASZORSZÁG MACSKAKÖVEIT KOPTATVA…

… olykor elgondolkozunk, vajon szemenként válogatták-e az olasz rendőrállomány tagjait a nemes feladatra, hogy az általános rendet és ezzel együtt testi épségünket biztosítsák Olaszhonban, jusson eszünkbe, hogy ők ezt talpig Armaniban teszik meg értünk. Mint ahogy a milánói taxisofőrök outfitjét, úgy a Premier League Chelsea játékosainak öltönyeit is Armani tervezte. És hogy miért lett Armani az olasz divat szent patrónusa? Hogy a kiváltó ok ez volt-e vagy sem, tény, hogy a Pápa evangéliumos könyvének borítója is a mester munkájának keze nyomát viseli.

HOGY MI A SIKER TITKA?

A fejlődés, a fejlesztés, a folyamatos teremtés és a rendületlen munka. Stílussal, jó ízléssel, szeretettel. Mint ahogy hosszan olvashatunk róla Giorgio Armani a „Hülyék sosem elegánsak” című, nemrég kiadott könyvében is, mely az elmúlt évek világsajtói részére tett nyilatkozatainak, szavainak, iránymutatásainak igazán klassz és szórakoztató gyűjteménye.

staydressy

Készült a STAYDRESSY részére

Szerző: Eat, Move & Smile

Forrás / Fotó: Pinterest

eatmovesmile

Hello Kedves Olvasó! Ha tetszett a cikk, annak szívből örülök! Ha szívesen felhasználnád, kérlek, tedd azt jogszerűen. Mit is jelent mindez? A cikk teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll, miszerint annak bármiféle felhasználásához a szerző, vagyis az én írásbeli engedélyem szükséges. Tegyük szebbé a világot! Köszönöm, hogy jófej vagy!



Watch Dragon ball super

Adatvédelem

Az eatmovesmile.hu oldal süti fájlokat (cookie-kat) használ szolgáltatásai biztosításához. A továbblépéssel elfogadod, hogy az oldal Google Analitycs követőkódot használ, ami bővebb tájékoztatást ad olvasási szokásaidról a magasabb szintű felhasználói élmény elérése érdekében. Az adatvédelmi információkról Itt olvashatsz bővebben.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás