sofőrnek

02 okt VIGYÁZZ, HA BESZÓLSZ A SOFŐRNEK!

5 TIPP, MIRE ÜGYELJ, HA BESZÓLSZ EGY SOFŐRNEK

Alapvetően békés állatkák vagyunk, amikor autóba ülünk, és úgy döntünk, hogy sofőrnek öltözve rövidebb-hosszabb időre részt veszünk a négykerekű forgatagban. Bár olykor egy-egy szituáció bennünket is kihoz a sodrunkból, mégis, felelős sofőrként elgondolkodunk a kormány mögött ülve, vajon a helyzet megnyugtató rendezésére mi lehetne a leghatékonyabb eljárás. Már ha egyáltalán lenne bármi, ami rendezésre szorulna. Ahogy így méláztunk, végigpörgettük a sokévnyi múlt eseményeit, és csokorba gyűjtöttük azokat, ahol a bennünket szapuló sofőrök tényleg csak dühük levezetésére használtak minket, mert a józan gondolat szikrája sem mutatkozott meg cselekedeteikben. Nézzük ezek közül a legbanálisabbakat.

NE KÁROMKODJ FELMATRICÁZOTT AUTÓBÓL

Az, hogy valaki a telített városi forgalomban a belső sávban negyvennel halad, ráadásul az illető hölgy, amit még az is tetéz, hogy éppen egy kisbuszt vezet, még nem azt jelenti, hogy a.) alkalmatlan a vezetésre, b.) nem találja a gázpedált, c.) bárkinek is be kéne szólni. Főleg nem egy tokától-bokáig felmatricázott autóból üvöltve, aminek nevét és összes elérhetőségét akkora betűnagysággal tüntette fel a reklámkivitelező, hogy még a Marsról is őt hívják táncoktatásért. Az igazán kellemetlen az, amikor a.) a hölgy kisbusszal is lehagyja a felmatricázott autós, enyhén kopaszodó hatvanas fiatalembert, b.) a hölgy autót vált, és lakókörnyezetében rendszeresen megpillantva a felmatricázott autóban ülőt, kedvesen átmosolyog. De nem szól be.

NEM BIZTOS, HOGY KÜLFÖLDI

Attól, hogy az autó külföldi rendszámmal ellátott, még nem kell sem hasra esni, sem ékes magyar nyelven átordítani a szomszédba, ha esetleg valami nincs ínyünkre az utakon. A határok megnyitásával, és a törvényi szabályozásokkal megnövekedett a külföldi járművek magyarországi behozatala, illetve az ősszel lehullott lomb sokszínűségéhez hasonlóan millió egyéb oka lehet, hogy a külföldi rendszámú járművet vezető sofőr érti a hozzá intézett míves szavakat. Lengyel rendszámos járműnél kiváltképp szükséges az óvatosság, mert akár magyar, akár lengyel a sofőr, a „k” betűs szót mindenki egyformán érteni fogja.

HA MÁR BESZÓLSZ, NE ÁLLJ MEG!

Tökéletesen átérezzük, hogy van az a helyzet, amikor az emberből úgy kiszakad. Hogy okkal vagy ok nélkül, azt most ne firtassuk, hiszen sokkal fontosabb, milyen körülmények között érezzük magunkban a virtust, hogy a mellettünk haladó sofőrt, annak vezetői képességét, járművét, vagy édesanyját, rokonságát különböző negatív tulajdonságokkal illessük. Mielőtt szóra nyitnánk szánkat, vagy bevetnénk a nemzetközi, egyezményes kézjeleket, érdemes előretekinteni, nehogy szónoklatunkat egy hosszú, közös, pirosban való kínosan romantikus várakozás kövesse, ahonnan esetleg nincs menekvés.

MINDENKINÉL VAN OKOSABB ÉS/VAGY ERŐSEBB

Tudjuk, hogy ez lehetetlen, főleg, amikor mélyről fakadó dühtől buzog bennünk a közlési vágy, pedig előfordulhat, hogy akinek éppen otrombán beszólunk, az mondjuk valamely ország Karate-, Judo-, Birkózó Szövetség elismert, és sokat tapasztalt vezető sportolója. Azért, mert valaki nem úgy néz ki, mint Bruce Lee, vagy Hulk Hogan – ráadásul, még ha nőnemű is -, meglephet bennünket egy-két trükkel, ha útjába sodor minket az élet. Nem azért mert mérges, hanem csak hogy tudjuk.

A LEENDŐ ROKON

Kevés kellemetlenebb helyzet van annál, mint amikor ifjonti hévtől hevülten rendreutasítjuk a mellettünk haladót, és torkunk szakadtából javaslatokat teszünk, mit-hol-mikor-miért vezessen. Annál már csak az szívszorítóbb, amikor kiderül, hogy a mókus, akinek beszóltunk, a csajunk apja, és éppen készülünk egyetlen leányát a szórakoztatóipar egyik jeles egységébe kísérni. A Drága Papa persze visszafogottan kemény, mint a talajmenti fagy, de ne csodálkozzunk, ha búcsúzáskor megpaskolva a vállunkat fülünkbe súgja tájékoztatásként, hogy amit mi teszünk a lányával, ő ugyanazt teszi majd velünk. Mindehhez bájosan kacsint, majd jó szórakozást, és balesetmentes vezetést kíván.

bereljautot

Készült a BERELJAUTOT.COM részére

Szerző: Eat, Move & Smile

Fotó: Photo by Sticker Mule on Unsplash

eatmovesmile

Hello Kedves Olvasó! Ha tetszett a cikk, annak szívből örülök! Ha szívesen felhasználnád, kérlek, tedd azt jogszerűen. Mit is jelent mindez? A cikk teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll, miszerint annak bármiféle felhasználásához a szerző, vagyis az én írásbeli engedélyem szükséges. Tegyük szebbé a világot! Köszönöm, hogy jó fej vagy!



Watch Dragon ball super

Adatvédelem

Az eatmovesmile.hu oldal süti fájlokat (cookie-kat) használ szolgáltatásai biztosításához. A továbblépéssel elfogadod, hogy az oldal Google Analitycs követőkódot használ, ami bővebb tájékoztatást ad olvasási szokásaidról a magasabb szintű felhasználói élmény elérése érdekében. Az adatvédelmi információkról Itt olvashatsz bővebben.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás