03 máj KAMARAI TAGNAK LENNI LONDONBAN MENŐ. PONT.

KAMARAI TAGSÁG LONDONBAN?

Már miért is lenne az? – tehetnénk fel joggal a kérdést Budapesten, vagy bárhol máshol a világon, kellő távolságra Angliától. Magánszemélyként nyilván nem nagy kunszt, ha egy cég ezt állítja magáról, hallottunk már ennél cifrábbat is, azon sem lepődtünk meg, nem igaz? De vajon hogyan ítéljük meg akkor, ha nem pusztán magánszemélyként gondolkodunk flanel pizsamában, puha mamuszba bújva vasárnap reggel a kávénkat álmosan kortyolva, hanem – kivárva a dolgos hétköznapokat – felelős cégvezetőként tekintünk vállalkozásunk növekedésének, külföldi piacra lépésének lehetőségét előtérbe helyezve? Hogy is kezdtük a mondatot? Kamarai tagnak lenni Londonban menő. Igen, az. De nézzük, miért is jó ez rajtunk kívül másoknak is.

MIÉRT PONT LONDON?

Hogy a budapesti H-Net Nyelvi Központ külföldi székhelyeként miért épp Londont választottuk, nemrég már meséltünk róla. A döntésben szerepet játszott a piacbővítés, a hobbi és a munka, kicsit a Harley-csapat, a családi kötelék, némi romantika, és persze a megálmodott randevú a Temze partján, néhány igazán jóképű hírességgel. Mindent egybe vetve hiába a sok pozitívum, a gazdasági fejlődés lehetősége a szigetországban, ha mindehhez nem párosul a britek jószándékú támogatása egy igazán vállalkozó-barát környezetben.

A KAMARA VÁLASZT

A Londoni Kereskedelmi Kamarában a tagfelvétel nem teljesen automatikus. A londoni székhelyű cég alapítása még nem jelent automatikusan egyenes, vörös szőnyeggel borított utat a tagsághoz. A hazai kötelező kamarai tagsághoz képest a londonihoz való csatlakozás opcionális, a cégek ellenőrzése és bevizsgálása komoly minősítési folyamaton megy keresztül, viszont a megelőlegezett bizalom hatalmas. Ebben az üzleti környezetben csak egyszer lehet hibázni. Az adott szó szent, a termékből, szolgáltatásból  a belevaló „kispórolása” elképzelhetetlen.  Természeténél fogva Ötezer forintnál, még ha nem is sokkal, de többe kerül az éves tagsági díj, de maga a csatlakozási kérelmet jóváhagyó döntés, valamint az ezzel járó kamarai támogatás az, amire azt mondjuk, hogy minden másra ott az EuroCard/MasterCard.

LETT EGY SAJÁT DYLANÜNK

A tagságunkat jóváhagyó első büszke sokkból felocsúdva – élelmes magyar virtusunkat a bőrönd mélyéről elegánsan kiemelve -, hozzá láttunk felkutatni a ránk váró lehetőségeket. Legnagyobb meglepetésünkre, pasztell rózsaszín topánunkban betipegve a pazar irodaépületbe, Dylan fogadott bennünket. Képzeljünk el egy magas, sármos, igazán jóképű fiatalembert, aki utánozhatatlan angol eleganciájával, és fület gyönyörködtető londoni cockney akcentusával vár ránk. Nos, Ő sajnos nem Dylan volt. Viszont a fürge, magabiztos léptekkel közeledő, kicsit Mr. Darcey-ra hasonlító fiú határozott kézszorítással biztosított bennünket, hogy mindenben áll rendelkezésünkre, mert ezentúl ő lesz a mi – vagyis a H-Net – saját testreszabott managere. Na ő volt Dylan.

Hogy mi mindenben számíthatunk a britek támogatására? Kapcsolati tőkében, piackutatásban, networkingben, adatbázisok és elemzések rendelkezésünkre bocsátásában, pályázati lehetőségek felkutatásában, a tenderek kidolgozásában és azok benyújtásában. Folyamatos kommunikációs segítséget kapunk a helyi vállalkozói szféra eléréséhez, és állandó belépővel rendelkezünk a kamara által szervezett kapcsolatépítő rendezvényekre, oktatásokra, továbbképzésekre. Mondhatnánk, hogy megnyílt előttünk Katalin és Vilmos herceg szelencéje.

DE HOGYAN PROFITÁL A PARTNER?

Azt, hogy a kamarai tagság miért jó nekünk, már tudjuk jól. A kérdés inkább az, hogyan tudjuk mindezt továbbadni, fordító-, és tolmács szolgáltatásunkba beépíteni oly módon, hogy partnereink – még ha közvetett módon is -, profitáljanak a mi sikereinkből, tapasztalatainkból.

Túl azon, hogy hiszünk a flow-érzésben és a win-win helyzetekben, hazai ügyfeleinknek egyfajta presztízs és garancia, hogy fordító-tolmács partnerüket túl az ISO általi minősítésen, az üzleti világ bölcsőjében, az Egyesült Királyságban is elismert, kiemelt szinten szolgáltató, rentábilis cégkén tartják számon. A többnyelvű kommunikáció az üzleti világban ma már elengedhetetlen. Mi ezt biztosítjuk partnereink számára több, mint húsz éve, harminchárom nyelven.

Cikk13_4

Készült a H-Net Ltd részére

Szerző: Eat, Move & Smile

Forrás: H-Net, London of Chamber


LCC logo black

hnet logo



Watch Dragon ball super

Adatvédelem

Az eatmovesmile.hu oldal süti fájlokat (cookie-kat) használ szolgáltatásai biztosításához. A továbblépéssel elfogadod, hogy az oldal Google Analitycs követőkódot használ, ami bővebb tájékoztatást ad olvasási szokásaidról a magasabb szintű felhasználói élmény elérése érdekében. Az adatvédelmi információkról Itt olvashatsz bővebben.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás