15 aug LUXUS AZ EGRI PLATÁNFÁK ALATT

HELLO LUXUS! HELLO IMOLA HOTEL PLATÁN!

Mocorgott már bennem az érzés rég: MENNI KELL! És persze ENNI KELL! Furcsamód az evés iránti szenvedélyemet felülmúlta a vágy: elhagyni Budapestet, menni egy kicsit, közel, mégis messze a Nagyfalu lüktetésétől. Tájakat látni, vidéknek traktor zaját hallgatni, virító repceföld illatát beszippantani, és megérkezni. Kicsit el, de mégis haza. Oda, ahol csend van, nyugalom, kicsi otthon, otthonnál több luxus, és ahol végre nem kell gondolkodni. Kikapcsolhat a folyton zakatoló, cikkeken, posztokon, meetingeken, bevásárlólistákon, csöpögő csapokon és szúnyogháló eltörött fogantyújának cseréjén pörgő agy. Mert itt végre megmondják, mikor kész a reggeli, mettől-meddig lehet dőlni jobbra meg aztán majd balra a békét, meleget és nyugalmat adó nyolcféle szaunában.

Megmutatják kedvesen – kétszer is -, hogy merre találom a medencét, ahol az úszás, ücsörgés vagy kellemes nyak-, talp-, és hátzsibbasztás közben nyugodtan úszóhártyát növeszthetek, ahol megszégyenítő activity-vel modellezik, melyik pultnál hogyan nyomjam csak a csengőt a friss és ropogós, étrendemhez tökéletesen passzoló, tönköly kenyérben felém úszó lazacos szendvicsért, és melyik az a huszonhétféle bor, amiből, ha bármelyikre rákacsintok, csak arra kell választ adnom, elég lesz-e fél liter. Pont elég.

FÉL LÁBBAL ODABENT

Elindultam, megérkeztem. A mélygarázsban hagyva Bubut – mert a wellness mindenkinek jár – csomagokkal megrakva betornáztam magam a liftbe, ahol a százharminc megtett kilométer után már csak vártam. Fogaim közt a mindenre feljogosító kártyával csak álltam, a lift makulátlan ezüst borításában bámultam magam, vizslattam a simuló ráncokat a szemem sarkában, és egyáltalán nem zavart, hogy nem haladok gyakorlatilag semerre. Olyan békésen tűrtem a sorsom nyakig pakolva csomagokkal, hogy Nepálban díjat kaptam volna. Nem tudom, mennyi idő telhetett el egyhelyben állva, a rám szakadó nyugalomtól totál rezignáltan szememet legeltetve, amikor lobbant a szikra. A kártya! Egy érintés, picsi-pacsi, és már indultunk is. Hogy figyelték-e kamerán, ahogy a pakkos lány orrával 10 centire a lift falától már legalább öt perce ácsorogva odabent, minimum kétszer elolvasta a használati útmutatót oda- és vissza, a füléről is laptop lóg, de még mindig nem tart semerre, csak áll, mint akit oda raktak, a mai napig nem tudom. Mert erre a kérdésemre diszkréten nemleges választ kaptam. Annyit fűztek hozzá huncutul csillogó szemekkel: a kártya legyen velem!

MIT JELENT A LUXUS?

Mindenkinek mást. Nekem a helyet, a teret, a kényelmet, a színek kellemes harmóniáját, a megnyugtatóan tiszta biztonságot, és még ha szállodai környezetben is révedezek, fontos, hogy minden a kényelmemet szolgálja. Mintha csak otthon lennék. Csak egy kicsit jobban. A hívogató bútorok, a terasz szabadsága, a tágas fürdőszoba hatalmas, fűtött padlós zuhanyzója, ahol 15 járólapozott négyeztméteren mezítláb is kedvemre szteppelhetek.

Meleg. Itthon. Ez volt az első élményfröccs. A hatalmas nappali puha huzattal bevont, nyúlánkodásra hívogató kanapéja, a terasszal kapcsolt hálószoba, a súlyos, biztonságot és diszkréciót sugalló drapériák, melyek színben és anyagukban tökéletesen passzolnak a szobák textil-kiegészítőihez, amit még a redőnyön elhalálozott óvatlan pillangó lenyomata sem tudott elrontani. Mert néhány óra múlva aztán az is eltűnt. Mintha csak érezte volna, hogy nem odavaló.

NŐ VAGYOK

Ruhákkal, táskákkal, és még annál is több cipővel. Két napra minimum hat pár cipő, plusz a balerina, a papucs és a gumicsizma, melyek már az autó alapfelszereltségét képezik. Ennyi gönchöz kell a hely, nem kétség. Természetesen rendelkezem képességgel ahhoz, hogy bepasszírozzam az összes „létfontosságú” felszerelést a világjáró gurulós Kispirosba, de mégsem hagyhatom senyvedni őket két napig a bőrönd fogságában, ezzel talán mindnyájan egyetértünk. Az óriási tükrös szekrény láttán így talán érthető, hogy azonnal melegség járta át a szívem, tudva, hogy az összes lapjára hajtogatott gúnya ujjongva poppozhat a vállfákon libegve anélkül, hogy negyvenhatszor megforgatva hűséges fegyverhordozóm teljes tartalmát ki-be kellene pakolnom ahhoz, hogy kivadásszam a négy fürdőruha szett egyikét. Mert amúgy meg túl sok minden más ide nem is nagyon kell. Hat pár cipő semmiképp.

És az ágy. Óóóó az ágy… Csak egy röpke pillantást mertem rá vetni, éreztem, ha tovább rebegtetem felé pilláimat, végérvényesen ott ragadok, és lenyomatot hagyva a matracban, a pillangóhoz hasonlóan fosszilizálódom. Emellett Anyám intelmei is ott toporzékoltak a hallójáratomban: „Fiam, utcai ruhával nem fekszünk be vetett ágyba!”, és hát miért is tettem volna, amikor várt rám a wellness a maga összes jóságával? Mindent kipróbálok! Juhhhuuu!

TEXTILMENTES ÉLVEZET

Rémisztően hangzik, ugye? Egyszer volt alkalmam egy igazi pucc-parádés szállodában eltölteni egy hétvégét, ahol a szaunában a lengyel ajkú vendég fröcsögve intett a szaunamesternek, hogy itt kérem lázadás van folyamatban! Történt ugyanis, hogy fittyet hányva a táblára – mer’ ugye nem mondta el senki -, mi szerint a szauna-világ textilmentesen vehető igénybe (érstd: fürdőruha száműzve), rajtam a legújabb, papucsommal színben harmonizáló fürdőrucim pompázott. A helyzetet ugyan orvosoltuk – megszeppenve bekucorodtam egy teljesen üres és sötét szaunába, ahol állig lepedőbe csavarva izzadhattam – mégis kellemetlen látvány volt, amikor a helyiség közepén elhelyezett merülőmedencét a kissé megereszkedett bőrű hetven-közeli fiatalemberek családi bizsujukat büszkén himbálva közelítették meg, majd merültek alá a jeges vízben. Ott akkor, életemben először éreztem úgy, hogy legnagyobb szomorúságomra új értelmet nyert a luxus, ami inkább jelentett vizuális környezetszennyezést, mint úrias kikapcsolódást. Csillióért. Még kellemetlenebb volt, amikor vacsoraidőben a textilmentes „ifjúság” sport-fokozatba kapcsolva nekilódult megkörnyékezni a (még) fiatalabb korosztály hölgy tagjait. Felteszem a kérdést: tényleg kell ez?

Ezzel a múltbéli meghatározó élménnyel vegyes kíváncsisággal indultam SPA-utamra, hogy a biztonságot adó szobámat elhagyva felfedezzem Imola békés szigetét. Köntösbe burkolózva, könyvvel a kezemben tipegtem a liftig, ahonnan egyenes út vezetett a pihenés oázisába. Hogy a különböző szaunákon, gőzkabinon, csiszolt köves tepidáriumon kívül mi volt a kuriózum? A zárható zuhanyzó, ahol az úszás és a jacuzzis bandázás előtt-után kényelmesen átöltözhettem anélkül, hogy bárki pásztázott volna alibi újságolvasása mögül. Az osztrák szénával megrakott, szekér köré épített szauna – máshogy hogy került volna oda -, mely nagyapám istállójának szeretett illatát idézte, a szabadon használható vízautomata nyújtotta „nem kényszerítünk rá, hogy vedd meg a vizet a bárban” figyelmessége, és a bacik vonulási útját kizáró érintésmentes szemeteskuka. Balgaság? Szaunázni bárhol lehet. A kérdés mindig az, milyen környezetben, milyen minőségben tehetjük azt meg?

ITT PÉLDÁUL CSENDBEN

Először nagyon furcsa volt, valami hiányzott, nem volt kerek a kép. Pontosabban totálisan kerek volt, és nem is hiányzott semmi, mégis nagy ráérősségemben kutakodtam az emlékeimben, vajon mi az, ami a szállodai élmények sztenderd és elválaszthatatlan részét képezik, és ami itt nem volt. Eltartott egy ideig, mire rájöttem: a zsivaj. Nem volt zaj.

A JÓ FEJ SZÜLŐK ITT PIHENNEK

Mert ez egy felnőttbarát szálloda. A gyerekeket is nagyon szeretik, ez vitathatatlan, itt-ott család is várja otthon a szállodai dolgozót, mégis mindenfajta álszentség nélkül úgy gondolták a vendéglátók, szükség van egy helyre, legalább egyre az országban, ahol az ősök néhány nap alatt a pulya nélkül feltöltődhetnek, hogy aztán hosszú ideig ismét jó fej szülőként hirdethessék a tudást. Legyen egy hely, ahol a luxus magában foglalja az egymásra figyelést, és ha már másnak sikerült a saját gyerekét elpaterolni a szerető nagyszülőkhöz néhány nap apuval töltött románcolás reményében, akkor a miénk permanens zaját se kelljen a pihenni vágyó vendégeknek végigasszisztálniuk. Tegyük a szívünkre a kezünket: azért ez egy vagány ötlet, nem igaz?

SZERETTEM OTT LENNI

Úgy éreztem, értem vannak. Örömet akarnak szerezni, jól akarnak tartani, azt szeretnék, hogy máskor is visszatérjek. Apró dolgok, figyelmességek. A recepcióstól a kérdés, hogy jól aludtam-e, megfelelő méretű volt-e a párnám, van-e szükségem bármire a szobában. A séftől, ahogy a konyaajtót kivágva robog egyenesen az asztalomhoz és teszi fel a kérdést kijelentő módban, hogy ha húst nem is eszem, arra gondolt, lazacból készítené a vacsorámat vörös tonhal helyett, mert a lazac íze jobban passzol a citromfűmártáshoz édesburgonyával, ami véleménye szerint magasabb gasztronómiai élményt nyújtana az estémhez. Így lett. Mennyei volt! A személyzet kedves figyelmeztetése, hogy odakint esik, már a kacsák is megérkeztek, és ha gondolom, szívesen adnak esernyőt az egri sétámhoz. Figyelmesség, gondoskodás, és egy kicsi szeretet. Nekem ez volt a luxus.

Félig elmenőben, éppen hogy összehúzva a zippzárt Kispirosom oldalán, tűsarkak elegáns kopogását hallottam közeledni felém. Felpillantottam, mert tudtam, a mesés topánok gazdája a szállodaigazgató ultra kedves mosolyában fog végződni. Tudtam, mire kíváncsi, így megelőzve őt csak annyit mondtam: Igen, pezsgőt kortyolva a jacuzziban mélázva választottam magamnak csillagot az esti égbolt dunyhája alatt. Imola Csillagának neveztem el, és azt kívántam, minél többet láthassam!

IMOLA HOTEL PLATÁN FACEBOOK  //  WEBOLDAL

Szerző: Eat, Move & Smile

Forrás / Fotó: Imola Hotel Platán, Eat, Move & Smile

Kedves Olvasó! Ha tetszett a cikk, annak szívből örülünk! Ha szívesen felhasználnád, kérünk, tedd azt jogszerűen. Mit is jelent mindez? A cikk teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll, miszerint annak bármiféle felhasználásához a szerző, és az Imola Hotel Platán írásbeli engedélye szükséges. Tegyük szebbé a világot! Köszönjük, hogy korrekt vagy!