háztartásbeli

28 dec Foglalkozása: Háztartásbeli. Ciki, vagy menő?

HÁZTARTÁSBELI NŐNEK LENNI MENŐ?

Annak idején, amikor még keményfedeles személyigazolványunkat mutattuk fel az igazoltató hatóságnak, kötelezően kitöltendő rész volt fenntartva az okmányban foglalkozásunknak.

Mi még emlékszünk a viccre, amikor ennek kapcsán a járőr ellenőrzés alá vonva az utcán sétáló házaspárt a pár hölgy tagjától megkérdezi, mit jelent a munkahely megjelölésénél a „HTB”, majd a férjtől is, hogy ennek alapján mondja már el, minek a rövidítése az „ÁCS”… A viccen bár még ma is jót mosolygunk, a háztartásbeli nők társadalmi, és önmagukkal szembeni megítélésük néhány év alatt sajnos gyökeresen megváltozott. De vajon miért? Talán csak azért, mert hagytuk?

Háztartásbelinek lenni néhány évvel ezelőtt még nem hogy teljesen megszokott volt, de szociálisan és társadalmilag ez volt az elvárt. Azóta viszont fordult egyet a világ, ma már a nők számára szinte napról-napra több lehetőség adódik, hogy szakmailag is kiteljesedjenek, ettől függetlenül vannak köztünk jócskán, akik megköszönve az emancipációs lehetőségeket, szívesebben választják a gyereknevelést, a házimunkát, és a család irányítását, terelgetését, támogatását. Teljes vállszélességgel, sziklaszilárd hátországként. Ami lássuk be, kőkemény munka.

DE HOVÁ BÚJT AZ ÖNBECSÜLÉS?

Fülünkben vissza-visszacsengnek beszélgetések. Nők között. Edzőtermi öltözőben a zuhanyzóból kiszűrődve, zöldséges pult mellett paradicsomot válogatva, homokozó szélén kornyadtan ücsörögve. „Hát, igen… Én is menő pozícióban voltam, imádtam a munkámat, de aztán jöttek a gyerekek. Nem, nem mentem vissza. Már csak a család van. Én ezt szeretem. Nekem ez így tökéletes…” – mondja, szinte suttogásig csitulva olyannyira, hogy már a mondat végi három pontot sem halljuk. És ott mocorog bennünk kibicként a kérdés: Vajon miért lenne ez baj? Miért kellene szégyellnünk azt, amit magunk választottunk azokért, akiket szeretünk; a gyermekeinkért, a férjünkért, a családunkért? Önmagunkért?! Főleg, ha megtehetjük?! Miért szégyelljük sokan az anyaságot, miért hajtjuk le fejünket azért, mert a mi „munkahelyünk” a saját otthonunk, és miért érezzük azt, hogy az A/4-es papírlapok tologatása helyett a vasalt ruhák felnőtt-gyerek-szín-méret-funkció szerinti szortírozása bármennyivel is kevesebb lenne nőtársaink felelős munkájánál? Hiszen egyáltalán nem az!

HTB-NEK LENNI VAGÁNY!

Munkaként a családot választani, és az ehhez kapcsolódó sok-sok feladatot ellátni, teljesen természetes. Az pedig, hogy mindezt „HTB” feleségként és anyaként megfelelően, kellő önbecsüléssel tudjuk kezelni és a világnak emelt fővel hirdetni, kizárólag rajtunk múlik. Hogy hogyan? Az érzelmi intelligenciánk (EQ) fejlesztésével. Ahhoz ugyanis, hogy a húszcentis sarkakon tipegő, tip-top „bizniszvumen”elé állva boldog mosollyal az arcunkon azt tudjuk mondani, hogy a háztartásbeli nők vagányak, fejlődnünk kell. Még akkor is, ha neki van a világ leggyönyörűbb táskája, ami színben és fazonban tökéletesen passzol lábbelijéhez.

MITŐL SEXY AZ EQ?

Az érzelmi intelligencia nem tanulható, de a bennünk rejlő képesség fejleszthető. Az EQ nem csupán önértékelésünket javítja, de számos társadalmi szituációban segít, ahol a körülöttünk lévők megértése szükséges ahhoz, hogy megfelelően kommunikáljunk, helyes döntéseket hozzunk, építsük személyiségünket, önbizalmunkat, hogy anyaként, feleségként, játszópajtásként, házvezetőnőként, partnerként és nőként ne legyen az kérdés, vajon értékes-e az, amit csinálunk. Hiszen akármennyire is nehéz, háztartásbeliként is minden műszakban meg kell, hogy találjuk önmagunkat, hogy a család adta biztonság megfelelő vállfájáról leemelve a kiskosztümöt, magunkra rántva a játszós mackót, combunkra simítva a neccharisnyát, igenis megtanuljuk büszkén élvezni a magunk által vállalt beosztást. Az anyát, a dolgozó nőt, vagy akár a dívát.

OTTHON VAGY A GYEREKKEL? 3 EQ-TIPP, HOGYAN VÁLLALD BÜSZKÉN!
1. ADJ MAGADRA!

Ha nincs rajtunk a „kimozdulás” nyomása, hajlandóak vagyunk kicsit bepunnyadni az otthoni kényelembe. Nincs is azzal gond, ha ez kizárólag az otthoni tevékenységek végzésére korlátozódik, de vigyázz, nehogy rászokj! A melegítőalsó bár vitathatatlanul kényelmes, gondolj mindig arra, ha hirtelen menni kell, nem tudhatod, kibe botlasz. Ahhoz, hogy „HTB” pozíciódat kellő büszkeséggel kommunikálhasd a külvilág felé, fontos, hogy ne csak belsőleg, de külsőleg is jól érezd magad a bőrödben!

2. GYŰJTSD ÖSSZE A POZITÍVUMOKAT!

Ha kellemetlenül érzed magad a menő „dolgozó” nők társaságában, mert úgy gondolod tévesen, hol van a te munkád az övékéhez képest, állítsd össze fejben a pozitív listád. Akár magadban, akár hangosan is elmondhatod, ha ebbe az irányba fordul a beszélgetés vitorlája. Hiszen miért ne lehetnél büszke arra, amit szeretsz, adva néhány klassz gondolatot, ötletet, inspirációt másoknak, akiknek talán egy picivel kevesebb jut az irigylésre méltó „HTB” időből.

3. SZERESD MAGAD! #azeqsexy

Ha jóban vagy önmagaddal, nem csak téged látnak kerek egésznek, de te is másképp tekintesz környezetedre. Ha tisztában vagy saját értékeiddel, könnyebben megvéded magad, álláspontodat, döntéseidet. Kellő önbizalommal, megfelelő érzelmi intelligenciával van mibe kapaszkodnod, és jóleső érzéssel meg tudod értetni másokkal, mi az a sok-sok pozitívum, amiért a multi helyett a családi szekér mellett döntöttél.

Készült a Kósa Erika Akadémia – AZ EQ SEXY részére

Szerző: Szécsényi Réka

eatmovesmile

 

Kíváncsi vagy, mennyire fejlett az érzelmi intelligenciád? Töltsd ki az alábbi rövid EQ-tesztet, és oszd meg velünk az eredményt!

TESZT

Nem akarsz éveket arra pazarolni, hogy magadtól fejleszd az EQ-d? Szerencsére nem is kell. Ha gyorsan és hatékonyan változtatnál mielőbb, az alábbi linken további segítséget találsz az érzelmi intelligenciád fejlesztéséről.

KEZDJ EL TENNI!



Watch Dragon ball super

Adatvédelem

Az eatmovesmile.hu oldal süti fájlokat (cookie-kat) használ szolgáltatásai biztosításához. A továbblépéssel elfogadod, hogy az oldal Google Analitycs követőkódot használ, ami bővebb tájékoztatást ad olvasási szokásaidról a magasabb szintű felhasználói élmény elérése érdekében. Az adatvédelmi információkról Itt olvashatsz bővebben.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás