07 márc ÉLJEN MINDEN BÁJOS SZÉP NŐ!
ILYENEK ŐK, A NAGYBETŰS NŐK!
A tavasz közeledtével gardróbunk cipősszekrénye előtt mélázva nemcsak azon ábrándozunk, vajon a sápadt rózsaszín stilettoba mikor bújtathatjuk végre tökéletesen pedikűrözött lábfejünket, de egy-egy darabra rápillantva, kezünkbe fogva, megsimítva átfut néhány emlék, pár kósza gondolat. Kedves történetek, emberek és helyszínek, unalmas és különleges események, számos siker és néhány régen elfeledett, cipősdoboz mélyére zárt ballépés. Sok-sok kedves pillanat, ami nekünk szól, rólunk, vagy éppen topánunk részeként hozzánk, hiszen nők vagyunk, nőnek születtünk, és bár nem mi választottuk, akaratlanul is ebbe a gyönyörű cipőbe léptünk. Tavasszal, a nyíló virágokkal együtt most bennünket ünnepel a világ, és ha sorsunk megannyi féle is, a magunk vitathatatlan bájával, zsigeri nőiességével, szívünkben bátorsággal és csordultig szeretettel mit is tehetnénk mást, mint hogy igazi nőként mindezt mosolyogva hagyjuk, és büszkén viseljük! De hát miért is ne tennénk? Hiszen nőnek lenni jó! Hogy miért? Hát mindenért!
A NAGY HAJCIHŐ
Ahányan vagyunk, annyiféle pillanathoz dedikáljuk nőiségünk első élményét: nálunk vitathatatlanul a hajunknál fogva kezdődött a dráma. Egy frufru, két copf, és míg anyánk addig fésülte, húzta, fonta, gumizta a rakoncátlan tincseket, míg szemünk csíkján már ki sem láttunk, valahol talán mélyen tudtuk, hogy varázslatos hajkoronánk nagyban meghatározza majd női létünket. És habár a rózsaszín csatokat felváltották a lágyan omló loknik, mi rendületlenül fésüljük, balzsamozzuk, szárítjuk, olajozzuk, végeit ápoljuk és lakkozzuk, és nem vagyunk restek élethosszig viszonylatban vagyonokat költeni rá. Mindezt miért? Hát azért, hogy havonta legalább egyszer, munka előtt vagy után, álmosan vagy összeesve befáradjunk kedvenc szalonunkba, és beáldozva szabadidőnket – és a havi büdzsénk egy jelentős részét – az olykor többórás procedúrának, megadjuk selymesen csillogó sörényünknek is azt, ami neki jár. Hiszen nők vagyunk, és egyfajta kiváltságként szeretjük úgy érezni, hogy ezt mi megérdemeljük. Legalább ezt.
JOGUNKBAN ÁLL ROHANNI
Mondjon bárki bármit, az igazi nőnek jól áll, ha rohan. Túl sok választásunk sokszor nincs is, hiszen ha ennél korábban kelnénk, valójában le sem feküdnénk, és ha valamilyen csoda folytán nem lennének menetrendszerű feladataink az óra csörgésének nulladik pillanatától kezdődően, abban az öt perc szundiban bizonyára kitalálnánk magunknak valamit. Akármit. Amit teszünk, veszünk, csinálunk, de mindenképpen szaladunk. De mit is? – kérdezi ugye a férfi.
Hát gyereket óvodába szállítunk – közben autóban beszélgetünk, csapszerelővel egyeztetünk, jobb kezünkkel sminkelünk, fogorvoshoz, nőgyógyászhoz, bőrgyógyászhoz rohanunk – várakozás közben, ölünkben a laptopot verve dolgozunk, főnökünkkel bértárgyalunk, fejünkben bevásárló-, telefon-, recept-, és hétvégi koncertlistát pörgetünk, buszon kapaszkodva fél kézzel drága anyósunk hetvenkettedik szülinapját szervezzük, telefonról villanyszámlát utalunk, csajokkal kimozdulós estét szervezünk, nyaralási katalógust lapozunk, gondolatban gyerekünk által kinőtt ruhákat szortírozunk. És persze mindeközben valami biztosan lóg rajtunk. Minimum egy táska az alap, ehhez jönnek a kiegészítők: edzőcucc, a gyerek táskája/tornazsákja/új füzetekkel teli szatyor, egy zacskó félig kihűlt pogácsa a péktől – mert enni persze nem volt időnk – egy pár elnyűtt sarkú csizma a zsákban, amit a cipészhez kell bedobnunk, és ha már ott vagyunk, úgy a heti lottó se maradjon ki, a szerencse oltárán áldozva azt is feladjuk.
ÉLETFOGYTIG FOGYÓKÚRA
A kozmetikustól hazafele, miután felhörpintettük azt a pohárka gyöngyöző pezsgőt, nemlétező bajszunk alatt el-elmosolyodunk, hiszen – fentieken túl – a legurított pohárka mennyei élménye után mi más is jutna eszünkbe, mint hogy hogyan fogjuk akkor ezt most ledolgozni. Hiszen nők vagyunk, és a fogyókúra, mint alkalmi rokon és időszakos sztárvendég, talán mindannyiunk életében volt már átutazó. Kinél rövidebb, kinél hosszabb ideig maradt, de a diéta nálunk, testsúlyunkkal örök elégedetleneknél, igenis olykor helyet követel életünk kanapéján. Bármit képesek vagyunk megtenni a rapid siker érdekében, hiszen nyakunkon a bikini-szezon, na meg azt a mesés kanári-zöld mintás ruhát is beújítottuk a leárazáson, még ha másfél számmal kisebb is volt, és hát lássuk be, vannak köztünk páran, akiknek a franciakrémes mennyei karamell tetejének úrias piszkálása még jól is áll.
Életmódváltás, fogyókúra vagy diéta, bárhogy is nevezzük, nőiségünk betonbiztos alapja, és még ha nem is fogytunk egy grammot sem, képesek vagyunk büszkén és vállunkat megveregetve visszatekinteni a három hét – vagy hónap? – léböjtjeire, káposztalevesére, szomorú szemű kutyaként vágyódó, meg nem evett fagylaltjaira és meg nem ivott koktéljaira, az edzőteremben végigizzadt csoportos súlyzós órákra, majd a negyven perc kardióra. Hetente legalább kétszer, fáradhatatlanul, töretlenül, szívünkben az amazonok vad eltökéltségével, kitartásával és bátorságával, hogy aztán hazaérve kinyissuk a hűtőajtót, és a pislákoló lámpafényben – mikor már a család is békésen alszik – desszertes villánkkal kezünkben dicsőséges tort üljünk a maradék Sacher torta felett.
Mert nőnek lenni jó, tavasszal pedig méltán ünnepel bennünket a világ. Hiszen kimondjuk vagy sem, a nő élete olyan, akár egy mesés, tízcentis, púder színű stiletto. Nem érdekes, hogy mennyire szorít, mégiscsak megkérdőjelezhetetlenül gyönyörű!
Készült a Kósa Erika Akadémia – AZ EQ SEXY részére
Szerző: Szécsényi Réka
Photo by Lucas Lenzi on Unsplash
