óra

28 máj NEM REZEG A LÉC, CSAK AZ ÓRA – HALLATLAN TECHNOLÓGIA?

MIÉRT OLYAN OKOS AZ AZ ÓRA?

A technológiai újdonságok a hallókészülékek piacán is megjelentek, mind fejlesztésben, mind kivitelben egyre inkább igyekeznek kiszolgálni és megkönnyíteni a siketek és hallássérüléssel élők mindennapjait. A hallókészülékek ma már széles körben elérhetőek és kívánságunk szerint akár személyre is szabhatóak, de vajon létezik-e olyan kommunikációs eszköz, ami nemcsak okos, de akkor is hihetetlenül hasznos, ha a hallókészülékünk kikapcsolt állapotban pihen a szárítódobozban? Mi találtunk egy ilyet. Úgy hívják: okosóra.

1. MITŐL OLYAN TRENDI?

Az okostelefonok világában ma már nem nagy kunszt, ha valaki a csuklóján hordott órán keresztül igazgatja a világot. Legalábbis a sajátját. A technológiai fejlesztéseknek hála néhány éve piacra dobták az okosórát, amibe egy sor hasznos dolgot belepasszíroztak a műszaki zsenik. Telefonunkkal összekötve csuklónkra pillantva ellenőrizhetjük e-maileinket, naptárunkat, WhatsApp, Viber és Messenger üzeneteinket, megnézhetjük, ki nyomott egy „like”-ot legutóbbi Facebook posztunkra, sőt, még azt is tudatja velünk, hogy hány lépést tettünk meg aznap, és hogy mennyire ment fel a pulzusunk, amikor a főnök hétfő reggel az irodájába behívatott bennünket. Csupa olyan menő dologra alkalmas, ami hallónak és hallássérültnek egyaránt hasznos, egy viszont közülük túlmutat mindegyiken, ami bár halló számára banálisnak tűnhet, számunkra viszont maga a mennyei megváltás, mégpedig az, hogy az okosóra REZEG.

2. OKOSÓRA HALLÁSSÉRÜLTEKNEK

Az okosóra rezgése mások számára a diszkrét, hangtalan üzemmódot jelenti, a hallássérülteknek viszont egy igazi áldás, hiszen csuklónkon viselve nem kell, hogy halljuk a telefonunk csörgését, az üzenetek beérkezését, hiszen mindent azonnal a saját bőrünkön érzünk és látunk. Nem kell kezünkben tartanunk a telefont, nem kell percenként a farzsebünkből előrántani, hogy ellenőrizzük, keresett-e bennünket valaki az eltelt ötvennyolc másodpercben, hiszen az okosórának hála nyugodtan sétálhatunk zsebre dugott kézzel, vagy sportolhatunk, autót vezethetünk, mozizhatunk – már ha szerencsénk van és feliratos a film -, és ami még ennél is klasszabb: végre nyugodtan aludhatunk.

3. A TÖKÉLETES HIGH-TECH KAKAS

Hallássérültként nagyjából mindnyájan tudjuk, hogy elaludni nem kihívás, felébredni viszont annál inkább. A hagyományos ébresztőóra alapvetően jó szolgálatot tesz, és ha színben is harmonizál a hálószoba bútoraival, akkor még design elemként is nagyszerű, de arra, hogy hallássérültként felébresszen, gyakorlatilag alkalmatlan. A rendszeres, óránkénti felriadás, az idő ellenőrzése, az óra ágyról való leverése már-már beépített éjszakai műsor egy idő után, ami végtelen fáradtságot és kialvatlanságot eredményez, pontos felébredést viszont nem. Hétvégén még csak-csak nem baj, ha biológiai óránkra bízzuk az ébredést, a dolgos hétköznapokban viszont úri luxusnak számít az elalvás. Ha van mellettünk valaki, aki nemcsak társunk, de hűséges ébresztőóránk is egyben, szerencsések vagyunk, de mi van akkor, ha mi másfél órával korábban kelünk, mint a párunk?

Az okosórát ezzel szemben este elég csak beállítani, ha minden nap ugyanabban az időpontban kelünk, akkor azt is elég csak egyszer, és ha eljött az idő, hogy az új nap harmatos párája véget vessen csillagporos álmainknak, csuklónkon rezegve jelzi, hogy „Pál, Kata, Péter! Jó reggelt!”

4. A KÉNYELEM TECHNOLÓGIÁJA

Akárcsak az okosórák, a hallókészülékek is képesek arra, hogy szabadkezes technológiájukkal megadják a mozgás élményét, és akár otthoni környezetben, akár a munkahelyünkön vagy az iskolában, szabadidős tevékenységek végzése közben se kelljen azon aggódnunk, hogy nem értjük a hozzánk intézett szavakat, hogy lemaradunk a fontos információkról, vagy esetleg nem halljuk a tévét. Ma már olyan professzionális hallókészülékek közül választhatunk, ami az okostelefonok és okosórák példáját követve a kényelmet és a hatékonyságot ötvözve nyújtanak megoldást számunkra, azoknak, akik hallássérülésünktől függetlenül nem vagyunk hajlandóak kompromisszumot kötni. És a fejlődő technológiának hála: már nem is kell!


Kérdésed van? Hallásproblémával, hallókészülékkel kapcsolatos kérdéseiddel keress bennünket elérhetőségeinken! Szakembereink a teljes körű vizsgálatok elvégzését követően szívesen segítenek személyre szabottan összeállítani a megfelelő kezeléseket és kiválasztani a tökéletes készüléket az országban két helyen: Gyulán és Balatonfüreden.

sybilla

Készült a SYBILLA MAGÁNORVOSI RENDELŐ részére

FACEBOOK // WEBOLDAL

Szerző: Eat, Move & Smile

Photo by rawpixel.com on Unsplash

eatmovesmile

Kedves Olvasó! Ha tetszett a cikk, annak szívből örülünk! Ha szívesen felhasználnád, kérünk, tedd azt jogszerűen. Mit is jelent mindez? A cikk teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll, miszerint annak bármiféle felhasználásához a szerző, és a SYBILLA Magánorvosi Rendelő írásbeli engedélye szükséges. Tegyük szebbé a világot! Köszönjük, hogy korrekt vagy!



Watch Dragon ball super

Adatvédelem

Az eatmovesmile.hu oldal süti fájlokat (cookie-kat) használ szolgáltatásai biztosításához. A továbblépéssel elfogadod, hogy az oldal Google Analitycs követőkódot használ, ami bővebb tájékoztatást ad olvasási szokásaidról a magasabb szintű felhasználói élmény elérése érdekében. Az adatvédelmi információkról Itt olvashatsz bővebben.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás